Kezdőlap
Cégünkről
Tevékenységeink:
Elérhetőségeink
 
Kezdőlap arrow Cégünkről
Cégünkről

Cégünket 1982-ben Kovács Lajosné alapította egyszemélyes vállalkozásként.
Kezdetben a számítástechnika berobbanása előtt címfestéssel foglalkoztunk,
mely a cégtáblák kézi elkészítésének hagyományos módja.

 A technika fejlődésével lépést tartva 1990-ben megvásároltuk első számítógépünket és fóliavágó plotterünket.
Ezek az eszközök nagymértékben növelték termelékenységünket és igen precíz kivitelezést tettek lehetővé.

A folyamatosan növekvő igények hatására, családi vállalkozássá bővültünk és két, dekorációs műhely kialakítására került sor.

 A dinamikus növekedés szükségessé tette a cég működési formájának megváltoztatását
és 1997-ben megalapítottunk a jelenleg is működő Dekor-el Bt-t.
A cég ekkor már két tulajdonossal működik tovább: Kovács Lajosné és lánya Gáspárné Kovács Angelika.

Folyamatos műszaki fejlesztés egyik meghatározó lépcsőfoka volt,
hogy 2001-ben egy nagyformátumú digitális nyomtató megvásárlása került sor.

 Műhelyünk 2004 nyaráig Debrecenben a Kincseshegy utcán volt megtalálható, majd ekkor új telephelyre költöztünk.
Az új telephelyen, udvaron kialakított kiváló parkolási lehetőségekkel várjuk régi és új ügyfeleinket.

 2006 decemberében a nagyformátumú nyomtató cseréjére került sor, így még szélesebb nyomtatásra,
vágásra és élethű színek megvalósítására van lehetőség.

2010-ben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy beindítsunk egy webáruházat,
mely segítségével Ön az otthona kényelmében tudjon válogatni termékeink között,
és az interaktív felületen testre tudja szabni, kiszínezni lakásdekorációs és reklámdekorációs termékeinket.

A webáruházban folyamatosan bővülő kínálattal várjuk régi és új ügyfeleinket. Időről időre érdemes visszalátogatni, mert folyamatosan változó kínálattal, akciókkal és kedvezményrendszerrel próbálunk kedveskedni ügyfeleinknek.

Webáruház: OnlineDekor.hu

Üdvözlettel: Dekor-el Bt. munkatársai

 
 
  (c) 2006 Dekor-el Bt. Minden jog fenntartva. Honlap: Szoft.hu - Szoftver Stúdió